hu
N.K. Jemisin

Az ötödik évszak

Berätta för mig när boken läggs till
För att kunna läsa den här boken överför filer i EPUB- eller FB2-format till Bookmate. Hur laddar jag upp en bok?
Így ér véget a világ… utoljára.
Három szörnyű dolog történik egyetlen nap leforgása alatt. A szürke kisvárosi életet élő Essun arra tér haza, hogy férje brutális módon végzett a kisfiukkal, majd elmenekült és erőszakkal magával vitte a lányukat. Eközben a hatalmas Sanze ― az egész világot befolyásoló birodalom, aminek találmányai évezredek óta a civilizáció alapjait képezik ― összedől, mert teljes lakossága egy őrült bosszújának áldozatául esik. S végül, a Rezdületlenként ismert kontinens szívében egy óriási, vöröslő repedés keletkezik, és az általa kiokádott hamu elsötétíti az eget. Egyesek szerint évekre. Mások szerint évszázadokra.
Ebben a haldokló és halálos világban Essun mindent meg fog tenni, hogy megmentse a lányát, és bosszút álljon a férjén. Az utolsó tartalékaiból tengődő, napfény, ivóvíz és művelhető termőföld nélkül maradt Rezdületlenben pedig kitörni készül a háború. Egy végső, nagy leszámolás a nemzetek közt, amit nem a hatalomért vagy a földért vívnak majd, hanem a túléléshez szükséges alapvető forrásokért. Essunt viszont nem érdekli, hogy az ismert világ összeomlik körülötte: ő maga fogja puszta kézzel elpusztítani, ha ezt kell tennie a lánya megmentéséért.
N. K. Jemisin az utóbbi években hívta fel magára a figyelmet az epikus fantasy olvasók körében különleges világaival és szereplőivel. Kegyelmet nem ismerő történetmesélésével pedig a műfaj rettenhetetlen férfi szerzőit is nem egyszer megszégyenítette. Az ötödik évszak című regénye az eddigi legjobb műve: gyilkosság, árulás és feltépett sebek egy olyan lélegzetelállítóan idegen, de mégis ismerős világban, ahol fegyverként lehet használni a föld erejét, és ahol a halál mindenkit utolér.
Den här boken är inte tillgänglig just nu
493 trycksidor
Ursprunglig publicering
2020
Utgivningsår
2020
Har du redan läst den? Vad tycker du om den?
👍👎
fb2epub
Dra och släpp dina filer (upp till fem åt gången)