A Bergman család 1926 júliusában szokás szerint a dalarnai nyári lakban vakációzik. Egyik vasárnap, Krisztus megdicsőülésének napján a lelkész apának egy távolabbi község templomában kell prédikálnia. Kerékpárral és vonattal mennek – ő és a kis „Pu”, az akkor nyolcesztendős Ingmar. A kiránduláson sok élmény éri a kisfiút: a biciklizés veszedelmei, a kompon kapott atyai nyakleves, a tettlegességig fajuló hitvita a vendéglátó lelkészék ellenszenves fiával, a fürdés az apával, a végítéletre emlékeztető vihar…
De vihar tombol a lelkében is: álom és valóság csatázik benne, szüleinek idealizált képe megrepedezik, az idillinek induló nyaralás megtelik hátborzongató élményekkel, és az öngyilkos órásmester ijesztő kísértethistóriája nemcsak meglódítja Pu fantáziáját, hanem valóságosan is betör az életébe. Mert ha egy vasárnap született gyerek – mint amilyen Pu – Krisztus megdicsőülésének napján hajnalhasadáskor felkeres egy olyan helyet, ahol valaki önkezével vetett véget életének, látnoki képességre tesz szert…
„A Vasárnapi gyerekek voltaképpen egy emlék pontos története – mondta erről a könyvéről Ingmar Bergman. – Ennyire közel menni nem mertem soha semmihez.”
