Virgini a Woolf, akinek különös tehetségével mindmáig birkózik o kritika, talán legjelentősebb, de mindenesetre legszemélyesebb hangú művét alkotta meg az Orlondó-ban. Csakugyon kevés ilyen sokrétű s ilyen különös könyvet ismer a világirodalom története. Orlondo, a költői hajlandóságú ifjú nemes, az angliai reneszánsz teljében született, Shakespeare szomszédságában ismerkedett meg a vilóggal, látta Erzsébet királynőt, és táncolt a Temze befagyott jegén, majd követ lett Konstantinápolyban, átváltozott nővé, kóbor cigányok között élt romantikus tájakon, hogy azután visszatérve hazájába, tanúja legyen a XVIII., XIX. századi és végül a százod eleji Anglia életének.
Orlondo persze maga Virginia Woolf, vagyis az az ember, aki magába szívta az elmúlt négy évszázad művelődéstörténetét, s azt próbálja korokon és élményeken át egyetlen költeménnyé sűríteni. Amit a regényben Orlondo megkísérelt, azt váltja valóra Virginia Woolf műve kifinomult iróniával, nemes költőiséggel.
